🏆 Kalandok, tehéncsordák és dobogós helyezések a CRRVI Pirelli Bajnokságon! 🏁
A bajnokság első versenye Marosvásárhelyről, a lenyűgöző, hétbástyás várból rajtolt. A 45 fős mezőny a környék gyönyörű kastélyai között autózott, miközben a kijelölt szakaszokon a megadott átlagsebességeket kellett pontosan tartani. A pihenőpontokon a helyi kultúra és a kiváló ellátás mellett Romániában újdonságnak számító 1/100-as próbák is várták a versenyzőket.

🛠️⏱️ Egy újdonsült beugró navigátorral vágtunk neki a távnak. Versenykörülmények között most először volt lehetőségünk használni a Chrisartech eszközét (a Terratrip és a Brantz után). Romániában a mért szakaszok nincsenek előre jelölve az itinerben, az útvonallapot pedig csak a rajt pillanatában kapja meg a legénység – ez még a rutinos, Monte-Carlo Historic-ot megjárt párosoknak is komoly feladást jelentett!

Tehéncsorda és tejszállító a szerpentinen – azaz az átlagtartás művészete 🐄🚜 A regularity lényege az alkalmazkodás, amiből most kaptunk rendesen! Nem unatkoztunk, szinte minden létező akadály előkerült:
- Gaztól alig látható rajt- és céltáblák
- Szerpentinen cammogó tejszállító tartálykocsi
- Traktor utánfutóval, tehéncsorda
- Tempóváltási ponton felbukkanó platós munkásautó és fűnyírót húzó motoros…

A csütörtöki prológ után a péntek-szombati éles versenynapokat a helyi gokartpályán egy zseniális díjátadó koronázta meg. Köszönjük a szervezőknek és a versenytársaknak a felejthetetlen hétvégét!
Eredményeink:🏅
- Kategória: I. Hely
- Csapatverseny: I. Hely (Renault 5 Friends Team – Adrian Anton Georgescu barátommal és fiával, két Renault 5 Alpine-nal és egy Alpine Turbóval)
- Abszolút: III. Hely
- 1/100 Abszolút: II. Hely


#CastelRally #Regularitysuli #ClassicRally #Renault5Alpine #Atlagtartas

