Örömmel jelentjük be, hogy megnyitottuk a nevezési felületet a Casco Rally Historic Regularity futamra. Várjuk a jelentkezéseket az október egyik leghangulatosabb túrájára!
Az idei Casco Rally a tavalyi évnek megfelelően zajlik, azaz átlagtartó és klasszikus autós túra is egyben.
Legfontosabb tudnivalók az idei futamról
– A rajt a solymári Auchan áruház parkolójában lesz, itt:
https://maps.app.goo.gl/ZQwoiE4YZTt5dqBSA
– A csapatokat 8.30-tól várjuk, az első autó 10.00 kor rajtol el, a többiek percenként indulnak.
– A mintegy 160 kilométeres túrán két köztes időellenőrző állomás lesz, a cél helyszíne pedig Esztergom.
– Javasoljuk, hogy aki az átlagtartó rendezvényre szeretne regisztrálni, mihamarabb küldje el a jelentkezését, mert legfeljebb 35 eszközt tudunk biztosítani, vagyis ennyi csapat állhat rajthoz ebben a kategóriában.
– Az átlagtartón indulóknak a rajt helyszínén adjuk át a mérőberendezéseket, melyek tápellátásához szivargyújtó, vagy 6,3 mm-es csúszósarut fogadni képes csatlakozó szükséges.

– Az átlagtartó kategóriában tízméter pontos itiner mutatja az útvonalat, ebben szerepelnek majd az átlagtartó szakaszok is. Az egyes szakaszok kezdő- és végpontjait, illetve a tartandó átlagsebességet az Útvonallap tartalmazza, amit – az itinerrel, a matricákkal, rajtszámokkal együtt – a rajtnál vehetnek át a résztvevők.
– A túra kategória indulói is itiner szerint haladnak, nekik játékos feladatokat kell teljesíteniük a futamon. A túra kategóriában indulnak az egykori versenyzők, akik a Főtaxi Autósport SC segítségével szerveződő Old Boy futamot teljesítik.
– A regularity kategóriában 60 000 Ft a nevezési díj két főre, a túra kategória esetében 40 000 Ft a részvétel költsége. Ez tartalmazza az ebédet és a frissítőket is. A program díjkiosztóval zárul.
– Esztergomban vár a csapatokra az ebéd, ami terveink szerint 13 és 15 óra között lesz. Vegyestálakat szolgálnak fel az asztaloknál, melyek grillezett húst, cordon bleu-t, rántott sajtot és zöldséget, illetve többféle köretet, savanyúságot, húslevest, pohárkrémet és vizet foglalnak magukban. A helyszínen van bár, ahol üdítőt, szeszes italokat és kávét is vásárolhattok magatoknak. A nevezési díj két fő ellátását tartalmazza. Az autókba további utasok is beülhetnek, részükre is kérhettek ebédet 4500 Ft/fő díjért.
– A Casco Rally Historic Regularity kiírása a linkre kattintva érhető el.
– A nevezési díj befizetésének módjáról és a további részletekről e-mailben tájékoztatjuk a jelentkezőket.
Ha valakinek speciális igénye lenne az étkezéssel kapcsolatban, kérjük, jelezze a szervezőnek a cascorallye@gmail.com címen!
Ide kattintva küldhetitek el jelentkezéseteket
Mindenkinek jó készülődést és a nyár hatralévő részére kellemes kikapcsolódást kíván
Karner Miklós és Szabó Zsolt

