A Casco Rallye története – Éjszakai kalandok a Pilisben

Elég ránézni az első Casco Rallye megsárgult programfüzetére, és máris el tudjuk képzelni, miért rajongtak sok százezren a rali hőskoráért! Lássuk, hogyan indult e legendás futam története!

A hetvenes évek végén, 1979-ben járunk, becsengettek az iskolákba. Az autósport-rajongók persze nem a füzetek és könyvek bekötésével vagy az első szülői értekezlettel voltak elfoglalva szeptember elején, hanem készültek egy sokkal izgalmasabb programra, az első Casco Rallye-ra. A Főtaxi SC Autósport Szakosztályának eseménye nem előzmény nélküli futam volt, tudniillik 1973-tól 1978-ig már rendeztek versenyt a jól ismert „taxisok”, mégpedig a nagyszerű szervező és versenyző, Dusóczky Iván irányításával. Ezek voltak a Főtaxi WYNN’S Rallye-k, melyek aztán Dusóczky sajnálatos halálát követően befejeződtek.

Természetesen az elhivatott csapat továbbra is szívesen rendezett volna futamot, így egy évvel később örömmel fogadták az Állami Biztosító jelentkezését, amely szerette volna megváltoztatni a rali elnevezését is. A Casco név mögött a biztosító kármegelőzési törekvése állt: a cég a versenyzők felkészültségét, vezetési tudását szívesen állította példaként a hétköznapi közlekedők elé. A szervezést Jankovics Ferenc elnök és Markwarth Tamás titkár mellett Tarlós István versenyfelelős fogta össze. Tarlós István kulcsszereplője a Casco Rallye-nak és a modern kori autósportnak: versenyzőként, sportfelügyelőként, a Nemzeti Autósport Szövetség egykori főtitkáraként és a Főtaxi SC vezetőjeként is maradandót alkotott. Nem véletlen, hogy koronavírus-járványban elhunyt szakember nevét viseli a 2026-os emléktúra is.

Egész napos küzdelmek, éjszakai száguldás

A Casco Rallye első osztályába tartozó profi volánpörgetők az akkori szokásoknak megfelelően este 21.30-kor rajtoltak el a budapesti Felvonulási térről, és vágtak neki a mintegy 550 kilométeres távnak. A túrások, vagyis a másodosztály a „menők” előtt, délután fél hatkor indult el, és nekik 196 kilométeres össztávon kellett bizonyítani rátermettségüket. A megmérettetés csúcspontja a vasárnap reggeli körverseny volt, amit a mára meglehetősen rossz állapotba került Millenáris pályán tartottak meg, ráadásul kilenc órától páros viadal is szerepelt a programban…. Gondoljunk bele, milyen lehetett a döntött kanyaros oválon róni a köröket egy ilyen hosszú és fárasztó futam után!

A Millenárison robog a Hideg János-Bojtay Csaba kettős az 1980-as Casco Rallyn. A kaposvári duó az egyik legeredményesebb ladás egység volt a nyolcvanas években. Fénykép: János Pál (digitalizálta Szombati Róbert)

Az 1979. szeptember 8–9-i futam – a Casco Rally Historic túrához hasonlóan – a Pilis és a Gerecse vidékét járta be, az etapok és a gyorsaságik érintették például Pilisvörösvárt, Csobánkát, Pilisszentkeresztet, Tinnyét, Máriahalomot, Epölt, Bajnát, Gyarmatpusztát, Tarjánt, Tardosbányát, Bikolpusztát, Lábatlant és Esztergomot.

Látványos helyszíneken zajlott az első Casco Rallye 1979-ben

A raliosztály útvonalán három körben ismétlődtek a gyorsaságik, majd még egy Pilisvörösvár–Csobánka következett: összesen 22 közúti speciálszakaszt jelöltek ki a szervezők, a túraosztályosok előtt pedig hat alkalommal lendült fel az indítózászló.

Csak 100 forint volt a nevezési díj

Érdekesség, hogy míg az első Cascón még rallye- és túraosztályról volt szó, 1980-tól már a Rallye I. és Rallye II. elnevezést használták. Tegyük hozzá, a korabeli „túra” nagyon is verseny volt, nem kényelmes kirándulás. A kiírás szerint csak olyan túraversenyző nevezhetett, aki az előző futamokon már pontot szerzett.

casco rally skoda 120 S
A Főtaxi Wynn’s Rallye 1977-es évada egy nagy esésről is emlékezetes: a Balatoni Mihály-Sándor István páros a csobánkai gyorsaságin mérte el az egyik kanyart, így – tőlük szokatlan módon – összetörték a gyári Skodát. Sándor István ott lesz az október 10-i emlékfutamon is. Fénykép: Surányi Péter

Érdemes még az 1979-es évad eseményeire visszatérni. Szombaton a Felvonulási téren 11 órától vették szemügyre a raliautók műszaki állapotát, utánuk 13 és 16 óra között a túramezőny kocsijait vizsgálták meg a gépátvevők. Miután mindkét társaság túl volt a gyorsaságikon és a Millenárisban tartott különpróbán, a díjkiosztót délután ötkor tartották a Magyar Autóklub Rómer Flóris utcai székházában.

casco rally barka zoltán
Barka Zoltán robog az 1977-es Főtaxi Wynn’s egyik gyorsaságiján. A nagyszerű BMW-s sokszor volt eredményes a hazai viadalokon, Horváth Józseffel az oldalán ő nyerte a negyedik és az ötödik Casco Rallye-t is. Fénykép: Surányi Péter

S még egy érdekesség! A nevezést postán kellett elküldeni, s ehhez mellékelték a jelentkezők a szintén postán befizetett nevezési díj bizonylatát. Száz forintba került a nevezés, nyolcvan a biztosítás. A rendezők külön jelezték: részletes itinert nem adnak ki, az útvonalat és az előírt időket az útvonallap tartalmazta. Mennyire más világ! Az első Cascót végül Ferjáncz Attila és dr. Tandari János nyerte meg Renault 5 Alpine-nal, a túrában pedig az ifj. Kanyik–Dudás kettős győzött Lada 1600-assal.

casco rally eredmények
Eredménylista a Főtaxi SC Autósport szakosztályának szervezésében zajló futamokról

A történet ma a Casco Rally Historic Regularityvel folytatódik. A 2026-os, Almási Jani és Tarlós István emlékét őrző rendezvény szervezői ismét a Főtaxi Autósport SC-vel karöltve hívják az egykori raliversenyzőket és túrázni vágyókat a régi futamok helyszíneire. Milyen különös! Ugyanaz a közösség segít életben tartani az emléket, amely egykor magát a versenyt rendezte. A Pilis, a Gerecse és a Vértes kanyarjai pedig jóval több emléket őriznek egy régi útvonalnál. Ott van bennük egy nemzedék fiatalsága, az éjszakai rajtok izgalma és a reggelig tartó autózás minden kalandja.